Delcsi süt-főz, egyebek

2011\07\27

Hbdzs palacsinta :)

Matyikánk már 9 hónapos, gyorsan megy az idő... :) Kicsi korától kezdve hordozókendőzünk, ami egy csodás dolog babának és anyukának egyaránt. Legalábbis én így érzem. :) Szerencsére nem csak én vagyok így ezzel, és három másik anyukával együtt megszerveztünk egy hordozós klubot is. :) Hétfőn az egyiküknél beszélgettük épp meg a klubos élményeinket, és ő sütötte nekünk ezt a palacsintát. Úgyhogy a recept Brigitől van. És ajánlom ezt a posztot Neki, Timinek és Anettnek. Meg persze Matyi barátainak: Julkának, Rózinak, Keninek, Lucának és Petikének, meg Misinek. :)

Hozzávalók:

2dl tej
1dl habtejszín
3tojás, külön véve a sárgája, és fehérje (én lusta módon egyben tettem bele, így is működött. :) D.)
fél teavaj a kisebből (ha nagy kocka van, akkor a negyede)
liszt (kb 300 g)

 

Mechanizmus:

tejet,habtejszínt,sárgáját, teavajat összekeverjük botmixerrel, és lassan öntünk hozzá lisztet. Addig adunk hozzá, míg kicsivel sűrűbb lesz mint a magyar palacsinta tészta állaga. Mikor kész van, felverjük a tojásfehérjét, és lassan beleforgatjuk a tésztába. Jön a serpenyő, olaj elvileg nem kell hozzá, de én szoktam az elsőhöz adni egy cseppet. Kisütés, nem odaégetés, nem leverés a munkalapról () és evés
Jó étvágyat!!!

palacsinta gyors süt

2011\06\04

Még egy tuti alapmuffin

 

Csak egy tojás volt, itthon, úgyhogy a szokásos muffinom nem jött ki belőle. Ezt a mindmegettén találtam, gondoltam kipróbálom. :) Ez is pont egy muffintepsinyi, de ebből nagy, kalapos muffinok lesznek, és nagyon finomak. :) Ja és édesítőszerrel is szépen megnőnek. :)

Hozzávalók:

  • 2 bögre  liszt
  • 0,5 bögre cukor vagy édesítőpor
  • 0,5 bögre cukrozott kakaópor (vagy sima kakaópor kristálycukorral keverve)
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vaníliás cukor (én kihagytam)
  • 1 teáskanál fahéj
  • 2 evőkanál étolaj
  • 1 tojás
  • 1,5 bögre tej

Elkészítés:

A sütőt előmelegíteni. Száraz dolgokat összekeverni, hozzá az olaj, a tojás és a tej. Simán fakanállal összekeverhető. :) Aztán bele a muffinpapírokba, tűpróbáig sütni és kész. Kb 5 perc munka és 10 perc sütés. :) :)

Ja és persze ez is variálható igény szerint gyümölccsel, csokival stb.

 

muffin süt

2011\04\01

Túrógombóc - túrókrokett

Na ez tipikusan az a kaja, ami mindig sikerül, kivéve ha valakinek meg akarod mutatni, hogy mindig sikerül, mert akkor tuti szétfő a túrógombóc.... Amúgy az arányok nagyon jók ebben a receptben, esetleg a túró nedvességtartalmától függően egy kicsit több dara kell bele. A gombóc és a krokett alaptésztája ugyanaz, csak utána az elkészítés különbözik. Arról pedig megoszlik a vélemény, hogy melyiket kell édesen (porcukorral, tejföllel vagy lekvárral) és melyiket sósan (tejföllel, sóval, esetleg pirított szalonnakockával) enni. :) Szerintem a gombóc édes, a krokett sós... :)

A mennyiség elég nagy, de általában elfogy azért! :)

Hozzávalók:

  • 75 dkg túró
  • 4 tojás
  • 14-20 dkg dara (túrótól és tojásnagyságtól függően)
  • kicsi só

 

Elkészítés:

NAGYON FONTOS: legalább egy órát állni kell a tésztát hagyni, különben tényleg szétesik!

Ha túrógombócot gyártunk, akkor az egy óra után vizes kézzel gombócokat gyúrunk, és jó sok lobogó vízben kifőzzük, mikor feljön a víz tetejére, akkor jó. Egy pici olajon, teflonserpenyőben zsemlemorzsát pirítunk hozzá.

Ha túrókrokettet, akkor kb 10 cm hosszú hengereket gyártunk, beleforgatjuk zsemlemorzsába és olajban kisütjük. A kedvenc kajám... :)

túró főz

2011\03\04

Husis rakott krumpli (vagy valami ilyesmi.... :D)

Ez tipikusan "mi van itthon" kajának indult. Múltkor Áron későn jött haza, gondoltam csinálok vmi vacsit neki, és eszembe jutott, hogy László Eszti barátnőm, aki most Skóciában tanyáz csinált egy hasonlót, mikor együtt laktunk a szééép kőszegi évek és a "moving seminar" ideje alatt. :D Ez utóbbi azt jelentette, hogy amíg négyen leértünk Kőszegre kocsival, addig a mi török Engin barátunk minden reggel elmesélte nekünk, hogy mit is kellett volna olvasnunk az adott napra.... Úgyhogy mindig olyan felkészültek voltunk, hogy csak na! :D

Szóval ezt a receptet ajánlom Esztinek, Gábornak és persze Enginnek (szalonna nélkül szigorúan!!! :D)

Persze én egy kicsit megvariáltam az eredetit, nekem most ez volt itthon... :)

Hozzávalók:

  • 2 db csirkemell
  • kb 5 nagyobb krumpli
  • 10-15 dkg bacon szalonna (ez a török verzióból kimarad! :))
  • 2 marék fagyasztott zöldség (karfiolos,brokkolis,zöldbabos finomabb féle :))
  • 1 nagy pohár tejföl
  • kb 15 dkg reszelt sajt
  • husifűszer (én most franciás fűszerkeveréket használtam, az Aldiból)

 

 Elkészítés:

A husit szeletekre vágjuk, jól befűszerezzük, a krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk. Egy jénai sütőtálba vagy mélyebb tepsibe lerétegezzük a hozzávalókat: baconszalonnával kitapétázzuk a tál alját (vagy inkább leparkettázzuk... :D) aztán ráteszünk egy sor nyers krumplikarikát, rá a husiszeletek, a fagyasztott zöldség, megint krumpliszeletek, ide jöhet még egy kis bacon, ha valaki szeretné még tartalmasabbá tenni, rá a tejföl és végül a reszelt sajt. Teszünk egy alufóliát a tál tetejére.

Hideg sütőbe tesszük, bekapcsoljuk kb 180-200 fokra és kb. 40 percet alufólia alatt sütjük, aztán levesszük a fóliát és még negyed óra-20 percet sütjük, amíg a sajt megbarnul kicsit a tetején. A krumpli is és a husi is szépen megfől/sül a tejfölben meg a saját levében. :)

 

gyors főz husi

2011\03\02

Piadina Forlivese :)

Villámgyors kaja, villámgyorsan összefoglalva. :) Az eredeti recept ismét a Dolce Vitáról. És optimalizálva a Dolce Vita könyvben, ez, ami ide le van írva, tökéletes. :)

Hozzávalók:

  • 600 g liszt
  • 150 g zsír v. vaj
  • 1 kk szódabikarbóna
  • víz

 

Elkészítés:

Ebből jó kemény tésztát gyúrni, fél órát állni hagyni, 12 részre vágni, olyan vékonyra nyújtani, amennyire csak tudod, zsiradék nélkül forró teflonserpenyőben oldalanként 1-1,5 perc alatt megsütni.

Aztán még forrón megtölteni mozzarellával, prosciutto crodoval, salátalevéllel, paradicsommal, paprikával, grana padanoval stb. Félbehajtani. Aztán megenni. :)

 

És egykét kép Forliról:

olasz gyors tészta süt

2011\02\26

Baba etetés

Nagy szoptatáspárti, hordozáspárti, kötődő neveléspárti vagyok. :) Hála egy kedves ismerősömnek, aki megismertetett a kendőkötés rejtelmeivel, és ezzel együtt a kötődő nevelés alapjaival. :)

Úgyhogy bár csak szőr mentén tartozik egy főzős fórumra, de aki babázik-babázni készül-érdeklődik, lehet, hogy szívesen olvasgatja, hogy egy kicsi baba mikor mit is kapjon optimálisan enni. :)

http://www.szoptatasportal.hu/files/Meddig_eleg_az_anyatej_fuzet.pdf

okosságok baba főz

süti beállítások módosítása